Új, gyakorlatias  e-learning munkavédelmi tananyag és képzés a kamarában!

A tananyag a következő linken érhető el: http://tavoktatas.hkik.hu/

 



„Munkavédelmi-munkabiztonsági alapismeretek tanulóknak és gyakorlati oktatóknak" - e-learning tananyagot fejlesztett ki a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Heves Megyei Kézműves Kft. által működtetett Kamarai Oktatási Központ. 

 

Fő céljuk, hogy az észak-magyarországi régióban a vállalkozásoknál tanulószerződéses jogviszonnyal a gyakorlati képzésben tanuló fiatalok és a velük foglalkozó gyakorlati oktatók az internetes oktatás lehetőségeit felhasználva, önálló tanulással elsajátíthassák az alapvető munkavédelmi ismereteket, szabályokat, ezáltal javuljon a munkabiztonság a cégeknél, vállalkozásoknál és növekedjen a fiatalok tudatossága a munkavédelem terén.

 

A képzés a tanulók felkészítésén túl alkalmas a cégek, vállalkozások dolgozóinak munkavédelmi oktatásának bonyolítására is.

 

A 60 oldalas tankönyvnek megfeleltethető képzési anyagot a kurzusra beiratkozók kb. 1 hónap alatt napi 1 tanulási egységgel (3 oldalnyi lecke) sajátíthatják el internetes távoktatás keretében. A gyakorlatias, jól illusztrált tananyag bemutatja a munkavállaláshoz, munkavégzéshez szükséges alapismereteket és a legfontosabb ágazatokra vonatkozó speciális alapvető munkavédelmi tudnivalókat. A sikeres elsajátítást egy tesztlap kitöltésével ellenőrizhetik, majd a cégek a kitöltött tesztlapokat és a minősítést a munkavédelmi naplóba lefűzve dokumentálhatják a rendszeres munkavédelmi oktatás sikeres elvégzését.

 

A tananyagot 2010. január elejétől teszi a tanulószerződéssel tanuló heves megyei diákok és a tanulóképzést végző gazdálkodó szervezetek számára elérhetővé és használhatóvá a kamara. Előzetesen egy konzultációt szerveznek a gyakorlati oktatást végző szakemberek, szakoktatók és munkavédelmi felelősök számára, melyen bemutatják a tananyag használatát, az internetes távoktatás előnyeit és lehetőségeit.

 

Tananyagegységek:

- Amit minden munkavállalónak tudnia kell - munkavédelmi alapismeretek;

- A legfontosabb munkavédelmi előírások a szolgáltatásban

- A legfontosabb munkavédelmi előírások a gépiparban

- A legfontosabb munkavédelmi előírások az építőiparban

- A legfontosabb munkavédelmi előírások az épületgépészetben

- A legfontosabb munkavédelmi előírások a járműjavításban

- A legfontosabb munkavédelmi előírások a kereskedelemben

- A legfontosabb munkavédelmi előírások a vendéglátásban, élelmiszer feldolgozásban

- A gyakorlati oktatók feladatai a munkavédelmi oktatási és adminisztrációs feladatai a tanulók gyakorlati képzésében

 

 

A tananyagfejlesztés az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által a munkavédelmi bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználására fordítható kerete támogatásával valósul meg.

 


 

 

 

 

 

A marketingkommunikáció, PR - image - egyedi arculat jelentősége és technikái a vállalkozások működésében

 TRÉNING vállalkozók, vállalkozások piacépítéssel, PR - tevékenységgel (is) foglalkozó munkatársai részére

 

 

Időpont:          2009.08.24-25. 10.00-16.00 óra

Helyszín:        Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Központ Konferencia terem - Eger, Faiskola út 15. (Ipari park)

 

A tréning alapján a résztvevők képesek lesznek kidolgozni saját cégük, üzletük marketingkommunikációs és PR stratégiáját. Célja, hogy erősítsük, formáljuk a vállalatok-vállalkozók marketingkommunikáció szemléletét, hogy felvértezzük hallgatóinkat a piaci versenyben a piaci pozíciók javítását eredményező kommunikációs, reklám és PR ismeretekkel.

 

Tematika:

  • Kommunikációs folyamat - a marketingkommunikációs mix elemei
  • A kreatív reklámtervezés: a reklám kivitelezése és a kreatív munka értékelése
  • Média-megjelenés tervezése, interaktív média és az internet és a kommunikációs piac
  • Direct Marketing, Sales Promotion
  • Vásárlói magatartás
  • Az image és az egyedi vállalati arculat tervezése
  • PR és publicitás
  • Monitoring, értékelés és ellenőrzés

 

Tervezett program:

2009.08.24. hétfő - Marketingkommunikáció

10.00-14.00:   Tréning

14.00-16.00:   „Én így csinálom" - látogatás a Supra Vita Nyelviskolában a nyelviskola marketing, PR tevékenységének tanulmányozása, elemzése céljából

 

 

2009.08.25. kedd - "Míg a reklámozás az, amiért fizetsz, addig a PR az, amiért imádkozol."-  a PR - image jelentősége és eszközei

10.00-14.00:   Tréning

14.00-16.00:   „Én így csinálom" - látogatás a Wanda-Bor Kft-nél a cég marketing, PR tevékenységének tanulmányozása, elemzése céljából

 

 

További tájékoztatás és jelentkezés a következő elérhetőségeken:

 

http://www.hkik.hu/ ; http://uzletasszony.hkik.hu/

E-mail: gyongyos@hkik.hu; oktatas@hkik.hu

 

A programot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatja a KKC-2008-V Női menedzserek a KKV szektorban"  c. projekt keretében


 

 

VÁLLALKOZÁSI ISMERETEK KÉPZÉS 

 

női vállalkozói klub keretén belül lehetőség van a klub tagjai és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagságába tartozó vállalkozások (főként, de nem kizárólag) női menedzserei, a kamaránkkal kapcsolatban álló, területükön sikeres női vezetők, szakértők számára egy e-learning képzési formájú modulrendszerű vállalkozási ismeretek képzésben való részvételre TÉRÍTÉSMENTESEN -. a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumáltal támogatott KKC-2008-V a „Női menedzserek a KKV szektorban" c. projekt keretében pályázati támogatásból.

 

A képzés 4 modulból áll, melyre együttesen és külön-külön is lehet jelentkezni. A képzés a hagyományos tantermi oktatás és az internetes távoktatás előnyeit ötvözi: az önálló internetes tanulást és a hagyományos oktatás előadási és tréning módszereit kombinálja.

 

Modulok:

- Vállalkozási ismeretek,

- E-business ismeretek,

- Vállalkozói protokoll,

- MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ - új modul!

  

Előfeltétel: informatikai alapismeret

Helyszín:   HKIK Oktatási Központ - Oktató- és Konferencia terem (Eger, Faiskola u. 15.) a közös foglalkozások, tréningek idején

Időpont:     2009.07.06-08.31.

 

Jelentkezés és információ

 

Információ: Gyetvainé Vitkóczi Marianna oktatási irodavezető 36/429-613/116 HKIK Eger - Oktatási iroda  Pf.: 440; Fax: 36//323-615

e-mail: oktatas@hkik.hu ; marianna.gyetvai@hkik.hu

 

A VÁLLALKOZÓI ISMERETEK OKTATÁSÁT a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatja a KKC-2008-V „Női menedzserek a KKV szektorban"  c. projekt keretében






               Tanulók gyakorlati képzésével foglalkozó                                                                   
gazdálkodó szervezetek, vállalkozások vezetői, tanulófelelősei,          
                mestervizsgára készülők figyelmébe!

 

Internetes távoktatás keretében konzultációval egybekötött

 

PEDAGÓGIAI TOVÁBBKÉPZÉS

 

                         gyakorlati oktatóknak, tanulófelelősöknek, mesterjelölteknek

 

                                                                    TÉRÍTÉSMENTESEN

 

 

A szakképzési törvény a kamarákat teszi felelőssé a gazdálkodó szervezeteknél folyó gyakorlati képzés felügyeletére, ellenőrzésére.

Kamarai szakképzési tanácsadó kollégáink szakértők bevonásával folyamatosan ellenőrzik és segítik a képzőhelyeket a képzési feltételek előteremtése, ismerete érdekében. Egy jó képzőhelynek, a tanulóval fogalakozó gyakorlati oktatónak, tanulófelelősnek ismernie kell a gyakorlati képzéshez szükséges alapvető pedagógiai-pszichológiai-módszertani tudnivalókat.

 

A Szakképzési törvény 17. §-a az alábbiak szerint rendelkezik a tanulók gyakorlati képzését végző szakemberek végzettségéről:

 

„ 2) A gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki megfelelő szakirányú szakképesítéssel, továbbá legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezik és büntetlen előéletű.

  3) A gyakorlati oktatók kiválasztása során előnyben kell részesíteni a mestervizsgával vagy szakoktatói képesítéssel rendelkező személyeket."

  

A képzőhelyek ellenőrzési tapasztalatai azt mutatják, hogy a jogszabály által előírt végzettséggel, gyakorlattal rendelkeznek ugyan a tanulóképzést végző személyek, de pedagógiai ismereteik nincsenek, ill. nagyon keveseknek van. Holott közismert tény, hogy nagy felelősség terheli azokat, akik a gyakorlati képzés során diákokkal foglalkoznak, hisz sok esetben rajtuk múlik, hogy megszeretik-e, megismerik-e vagy éppen elriadnak a szakmától a fiatalok. Lényegesen befolyásolja a képzés eredményességét, hogy az oktatók hogyan készítik elő a képzési folyamatot, képesek-e tudatosan oktatni, vagy csak eltűrik a tanulók jelenlétét, bekapcsolódását a munkafolyamatokba.

 

Ehhez kapcsolódóan szeretnénk figyelmükbe ajánlani, hogy a képzés személyi feltételeinek, szervezettségének elősegítése érdekében a tanulóképzéssel foglakozó szakemberek számára kamaránk

 

 

Internetes távoktatás keretében konzultációval egybekötött

pedagógiai alapismereteket nyújtó tanfolyamot indít

2009. június 11. - augusztus 24. között!

 

A képzésen való részvételre kamaránk térítésmentes lehetőséget biztosít a gyakorlati oktatást végző szakemberek és mestervizsgára készülők számára.

 

 

 

A képzés célja és kimenetei:

- A gyakorlati képzésben tanulók gyakorlati képzését végző gyakorlati oktatók, tanulófelelősök és a mestervizsgára készülők felkészítése pedagógiai alapismeretekből annak érdekében, hogy a tanulók képzésével magasabb szakmai színvonalon dolgozó szakemberek foglalkozzanak.

- A tanulóképzéssel is foglalkozó vállalkozás/mester eleget tehessen az egyes szakmákban, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott működési feltételeknek.

- A pedagógiai képzés során a szakiskolai tanulókkal történő gyakorlati képzés feltételeivel, módszereivel, legfontosabb oktatási elveivel, eljárásaival lehet megismerkedni. Alapvető pedagógiai technikák, normák elsajátítása történik.

- A tanfolyam végén a résztvevők a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kiadott hivatalos Tanúsítványt kapnak, ill. a mestervizsgára készülők letehetik rész-mestervizsga bizonyítványhoz szükséges vizsgát.


Oktatásszervezés:

A képzésen résztvevők általában igen elfoglalt vállalkozók, ill. szakemberek, akik kevés idővel rendelkeznek, ezért az internetes távoktatás keretében saját idejükkel a lehető legoptimálisabban gazdálkodva sajátíthatják el a tanulóképzéshez kapcsolódó alapfogalmakat, módszereket! A képzés idejére a jelentkezők egy jelszót, hozzáférést kapnak a tananyaghoz, és önállóan, de egy gyakorló pedagógus internetes útmutatásával, segítségével tanulhatnak.

Az önálló internetes tanulást segítő konzultációk a személyes találkozásokon szerzett tapasztalatokkal és a gyakorló pedagógus útmutatásával, kiegészítéseivel tovább segítik az elméleti ismeretek adaptálását a gyakorlati képzés területén.

 

 

Jelentkezés az alábbiakban letölthető jelentkezési lap visszaküldésével lehetséges!

Jelentkezési lap (pedagógia e-képzés)

 

 

 A PEDAGÓGIAI TOVÁBBKÉZÉS HALLGATÓI SZÁMÁRA AJÁNLJUK AZ ALÁBBI LINKET, ahol további információk, s a kapcsolattartás lehetőségeinek ismertetése is megjelenik:

www.kop-suli.hu/e-pedagogia



 


HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
(vállalkozási ismeretek hallgatói számára)


Kedves eLearning hallgatók,

A következőkben a rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat olvashatják el. Igyekszünk minden lehetséges eshetőségre figyelni, de amennyiben olyan problémával találkoznak, amire mi nem térünk ki, kérjük jelezzék azt emailben a saját csoportjuk levelezési listájára.
1. Belépés
A tananyagokba a www.kop-suli.hu weboldalon keresztül léphetnek be, Coedu Távoktatási Keretrendszer  logójára kattintva. Mindenki kapott saját hozzáférési kódot az oldalhoz, mely egy felhasználónévből és egy jelszóból áll. Az belépési oldalon (http://coedu.hkik.hu) kell begépelni ezeket a 2 üres szövegmezőbe, majd a jobbra mutató nyílra kattintani. Ezzel a belépés megtörtént.
2. Saját adatok

Amennyiben szükségesnek tartják, a belépést követően megváltoztathatják jelszavukat, ezt a FELHASZNÁLÓ menü SAJÁT ADATOK MÓDOSÍTÁSA pontjával érhetik el.
3. Tananyag indítása
A belépést követően látni fogják a hallgatható tananyagok listáját. A tananyagcímére, vagy az elkezd gombra kattintva nyílik meg a kurzus.
FIGYELEM:
Minden tananyag 3 böngészőablakból áll alapesetben. 1. lecke, 1 tartalom, illetve 1 fórum ablakból.
Egyes böngészők (Internet Explorer 6-7) csupán 1 ablakot nyitnak meg a háromból egészen addig, amíg mi nem engedélyezzük neki, hogy a maradék két felugró ablakot is megnyissák. (Engedélyezni a kurzusválasztó ablakban feltűnő sárga sávra kattintva lehet.)
A probléma elkerülhető a Mozilla Firefox böngésző használatával, mely a következő helyről tölthető le:
http://download.mozilla.org/?product=firefox-3.0.3&os=win&lang=hu

A böngészőt használva elkerülhetők a tananyag hallgatása közben felmerülő problémák.
Amennyiben mégis ilyen eset merül fel, írjon emailt a levelezőlistájára.
4. Tananyag használata
Részletes útmutatót talál a használatról a következő weboldalon:
http://coedu.hkik.hu/sugo.php4

A következő oldalakon videókon keresztül ismerheti meg rendszer használatát:
http://system.coedu.hu/images/flash_video/popup.html
http://system.coedu.hu/images/flash_video/01_alap.html
http://system.coedu.hu/images/flash_video/02_hallg.html
http://system.coedu.hu/images/flash_video/03_spec.html
http://system.coedu.hu/images/flash_video/04_tanelem.html

5. Kommunikáció
A tanfolyam ideje alatt 3 csatornán veheti fel az online kapcsolatot tutorával és csoporttársaival.
1. A tananyagon belül található fórum segítségével.
A fórumot minden a képzésben résztvevő hallgató olvashatja, a kérdéseket és válaszokat mindenki kivétel nélkül látja.
   
2. Googlegroups levelezési lista.
Az egyes tanulócsoportok 1-1 levelezési listán tarthatják a kapcsolatot egymással és a közvetlen tutorjukkal. Az üzenetek az Önök által megadott emailcímre érkeznek és csupán válaszolni kell rájuk, hogy a csoport többi tagja is lássa üzeneteiket. Új csoportüzenet létrehozásához egy új emailt kell írni a csoport címére. Ezt a címet az első kontakt órán a szervezőktől kapják meg.
3. Közvetlen emailt tudnak váltani tutorukkal feladatok elküldése céljából.
A tutor email címét a levelezőlistára küldött emailből tudhatják meg.
Hatékony tanulást kívánunk,
HKIK

 

 

 

 

 

Tanulni egy életen át! 

PRÓBÁLJON KI INGYENES E-LEARNING TANANYAGOKAT, DEMO KURZUSOKAT !

 

A 2008.05.05-i és a 2008.05.15-i konferencia képeit és prezentációt  itt megtekintheti! 



Napjaink társadalmának fő mozgatórugói: a tudás és az információ.

 

A versenyben azok maradnak az élen, akik a megfelelő időpontban, megfelelő információval rendelkeznek, amit gyorsan és hatékonyan tudnak felhasználni. Ehhez a már meglévő tudás fejlesztése szükséges, hiszen tudjuk, az iskolákban megszerzett ismeretek az emberek aktív életszakaszában többször is elavulnak, s a munkaerő-piaci versenyképesség megőrzéséhez folyamatos tanulásra van szükség. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy élet során akár többször is szakmát kell váltani, vagy a vállalkozás fő profilját kell megváltoztatnunk.

 

 

A gyors, rugalmas és eredményes tanulás módja az e-learning !

 

 

Az e-learning legegyszerűbb megfogalmazásban olyan távoktatás-távtanulást jelent, amely elektronikus úton valósul meg. Ez a képzési forma az 1990-es években jelent meg, és előnyeit, rugalmasságát egyre többen ismerik és használják az egész világon.

 

 

 el._piaca_web_448
Forrás: IDC

 

 

 

AZ E-LEARNING HATÉKONYSÁGA PÉNZÜGYI MUTATÓKKAL IS MÉRHETŐ!

 

 

Miért kedvező a vállakozások számára?

 

  • Költséghatékony:
  • Nem szükséges intézmények fenntartására költeni, csak az információs

         infrastruktúrát kell fenntartani /nincs bérleti díj, rezsi költség/

  • Tanárigény csökkenése
  • Nincsenek utazási- és szállásköltségek → kevesebb időt igényel.
  • Nem szükséges megszakítani a munkát (tanulás: on the job),

         csökkennek a munkakieséssel járó költségek  (pl. helyettesítés)

  • Egyszerre megvalósíthatók nagyobb létszámot érintő képzések is
  • A képzések rugalmasabbak, átláthatóbbak
  • Az oktatási tartalmak adott célcsoportra alakíthatók, bővíthetőek, aktualizálhatók
  • Egyénre szabott oktatási programok állíthatók össze
  • A tanfolyamok eredményessége mérhető, statisztikailag is elemezhető
  • Esélyteremtés, hátrányok mérséklése 

  

Miért kedvező a munkavállalók számára?

 

  • Megszűnnek az időbeli és térbeli korlátok:
  • Saját időbeosztás szerint tanulhatnak
  • A tananyag elsajátításában mindenki saját maga által meghatározott ütemben haladhat 
  • A tanulás, munka, magánélet hatékonyabban összeegyeztethető
  • A kiválasztott kurzus anyaga tárolható és bármikor előhívható
  • A tanult ismeretek már a tanulási idő alatt is hasznosíthatóak
  • Esélyt jelent a fogyatékkal élők számára
  • Életkortól függetlenül igénybe vehető

 

 

HOGYAN TANULNATUNK E-LEARNIGGEL?

 

Az e-learning módszer alkalmazásához minimális esetben számítógépre és internet kapcsolatra van szükség, a felhasználóról

pedig feltételezzük az alapszintű digitális írástudást, a számítógép és a hálózati eszközök használatának képességét.

 

 

Az e-learning módszerrel történő tanulásnak számtalan, egymással kombinálható technológiai megoldási formája létezik:

 

Megvalósulhat off-line módon, ez a számítógép alapú oktatást jelenti (CBT: Computer Based Trainig), ahol az oktatóanyag valamilyen digitális adathordozón (pl.: floppy, CD, DVD) található.

Így szállítható, saját gépre telepíthető, bárhol, bármikor lejátszható.

 

Megvalósulhat online módon (WBT: Web Based Trainig), amikor a hallgatók a tananyagot hálózaton (internet/intranet) keresztül egy központi tartalomszolgáltató szerverről érhetik el. Az online képzésben lehetőség van vezető nélküli képzésre, és vezetővel támogatott képzés megvalósítására.

 

 

Időtényező tekintetében a képzés lehet:

 

Szinkron képzés: valós idejű (real-time) képzés, mely egy időben - különböző helyen valósul meg. A tanulási folyamatban a tanulók és az oktató egyszerre vesznek részt. a részvevők különféle telekommunikációs eszközök - hang- és videokonferencia, alkalmazás-megosztás, chat - segítségével kommunikálhatnak egymással. Előnye a nagyfokú interaktivitás.

 

Aszinkron képzés: különböző időben-különböző helyen valósul meg. a digitális tananyag feldolgozása önállóan, egyéni ütemben történik. a tanulók és a tanárok közötti kommunikáció váltakozva és időkésleltetéssel zajlik (pl. elektronikus levelezés útján).

 

Vegyes oktatásról  (blended learning) beszélünk, ha a különböző tanulási technikákat együttesen használjuk. Ilyen módszer a web - alapú képzés kombinációja a hagyományos oktatással (személyes konzultáció) - például egy földrajzilag szétszórtan elhelyezkedő tanulócsoport tagjai a képzés elején személyesen találkoznak egymással és tutorukkal, de az elektronikus oktatási rendszert távolról, számítógéppel és interneten elérve tanulnak. Alkalmanként akár személyes konzultációra nyílik lehetőség, és a tanulási folyamat végén személyesen számolhatnak be az elsajátított tudásról.

 

 

 

AZ E-LEARNING - FOLYAMAT RÉSZTVEVŐI:

 

  • Felhasználó/Tanuló
  • Tanulótársak
  • Digitális tanagyag: Jellemzője, hogy a kurzusokat prezentációk, önellenőrző tesztek, gyakorlatok, fogalomszótárak, animációk, audió és videó felvételek, letölthető oktatási segédletek, szimulációk, hiperlinkek egészítik ki. A több érzékszervre ható multimédiás elemei hatékonyabbá és élményszerűbbé teszik az ismeretek elsajátítását.
  • Tutor: A képzést szolgáltató szervezet által a tanulástámogatás-rendszer részeként rendelkezésre bocsátott személy. Feladata a tanulókkal való rendszeres és támogató jellegű kapcsolattartás. Általában az adott témában jártas, pedagógiai alapvégzettségű szakértő.
  • Oktatás-/képzésszervező keretrendszere: Az elektronikus anyagokhoz való hozzáférést, a tanulás és oktatás adminisztrációját nyújtja. Ezen a rendszeren keresztül biztosíthatjuk egy tanulónak a jogosultságot a tananyag eléréséhez, és a tanuló is ezen keresztül fér hozzá a tananyaghoz. A rendszer adminisztrálja a tanulás különféle statisztikáit, ki milyen kurzust végzett el, mennyit haladt az anyaggal, milyen vizsgákat tett le, stb. Némely keretrendszer lehetővé teszi olyan vállalati tudástérkép kiépítését is, mely segítséget nyújt abban, mely emberek rendelkeznek a vállalaton belül az éppen keresett tudással, szakértelemmel (pl. nyelvtudással), ugyanakkor a tudásban mutatkozó résekre is rávilágítanak, így a cég ezek alapján megtervezheti a szükséges munkaerő-felvételt, illetve a képzést is.

 

 

 

 

MIT LEHET E-LEARNING SEGÍTSÉGÉVEL TANULNI/TANÍTANI?

 

Mindent, aminek tananyaga digitális formába önthető.

 

 

Felsorolásul néhány terület, ahol az e-learning használata eddig leginkább elterjedt:

 

  • Új belépők oktatása
  • Munka- és tűzvédelmi ismeretek átadása
  • Értékesítési munkatársak továbbképzése
  • Vezetői ismeretek bővítése
  • Informatikai ismeretek
  • Nyelvi képzés
  • KRESZ oktatás



 

PRÓBÁLJON KI INGYENES E-LEARNING TANANYAGOKAT, DEMO KURZUSOKAT!

QuickStudio Kft // Webáruház készítés :: Webshop készítés :: Weblapkészítés :: Weboptimalizálás :: Keresõmarketing