Cégvezetők, gyakorlati oktatók figyelmébe ajánljuk
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által a munkavédelmi bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználására fordítható kerete támogatásával elkezdtük egy új munkavédelmi e-learning tananyag fejlesztését „Munkavédelmi-munkabiztonsági alapismeretek tanulóknak és gyakorlati oktatóknak" címmel.
Fő célunk, hogy az észak-magyarországi régióban a vállalkozásoknál Tanulószerződéses jogviszonnyal a gyakorlati képzésbe szeptemberben belépő tanulók és a velük foglalkozó gyakorlati oktatók bekapcsolódjon a képzésbe, mely az internetes oktatás lehetőségeit felhasználva, önálló tanulással ismerteti meg az alapvető munkavédelmi ismeretekkel, szabályokkal a képzés résztvevőit.
Egy kb. 60 oldalas tankönyvnek megfeleltethető tananyag készül el a projekt keretében, amely kb. 20 tanulási egységre bontható. Ezt a kurzusra beiratkozók kb. 1 hónap alatt napi 1 gyakorlatias tanulási egységgel (3 oldalnyi lecke) sajátíthatják el. Minden modul egy számonkérő teszttel zárul, a sikeres kitöltés után automatikusan kiállítja a modul elvégzéséről szóló tanúsítványt, mely bizonyítja az adott ismeretanyag sikeres elsajátítását.
Bízunk abban, hogy a képzés a cégeknél/vállalkozásoknál a helyi sajátosságokat is bemutató munkavédelmi oktatással kiegészítve alkalmas lesz a munkabiztonság növelésére mind a tanulók, mind a cég vezetése és dolgozói részére is.
A tananyag az alábbi modulokból épül fel:
- Amit minden munkavállalónak tudnia kell - munkavédelmi alapismeretek;
- A legfontosabb munkavédelmi előírások a szolgáltatásban
- A legfontosabb munkavédelmi előírások a gépiparban
- A legfontosabb munkavédelmi előírások az építőiparban
- A legfontosabb munkavédelmi előírások az épületgépészetben
- A legfontosabb munkavédelmi előírások a járműjavításban
- A legfontosabb munkavédelmi előírások a kereskedelemben
- A legfontosabb munkavédelmi előírások a vendéglátásban, élelmiszer feldolgozásban
- A gyakorlati oktatók feladatai a munkavédelmi oktatási és adminisztrációs feladatai a tanulók gyakorlati képzésében
Kamaránk a tananyag tartalmát és az elektronikus tanulást bemutató felkészítést szervez
2009. december 17-én 10.00-13.00 órakor
a HKIK konferenciatermében (Eger, Faiskola u. 15.),
ahová várjuk az iskolai és vállalati gyakorlati oktatókat, tanulófelelősöket, az iskolák munkavédelem oktatásában érintett szaktanárait.
Fontosnak tartjuk, hogy mielőtt a tanulószerződéses tanulók számára megadjuk a hozzáférést a tananyaghoz, az őket felkészítő oktatók megismerhessék a képzés tananyagát és az internetes oktatás működését, a rájuk váró további feladatokat egy eredményes oktatás érdekében.
A képzésen való részvétel térítésmentes mind az oktatók, mind a tanulók számára.
A tananyag a következő linken érhető el: http://tavoktatas.hkik.hu/
Kérjük az alábbiakban letölthető jelentkezési lap kitöltésével jelezzék részvételüket legkésőbb december 15-ig!
A tananyagfejlesztés az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által a munkavédelmi bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználására fordítható kerete támogatásával valósul meg.
KONZULTÁCIÓ A SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁSÁNAK FELHASZNÁLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL
Szigorodtak a szakképzési hozzájárulás felhasználásának feltételei, valamint módosult az elszámolható költségek köre mind a gyakorlati képzés, mind a saját dolgozók képzése tekintetében.
Előadó: Lászlóné Szép Györgyi igazságügyi adó- és könyvszakértő, a téma specialistája
Az előadás témája: A szakképzési hozzájárulás felhasználási lehetőségei, a megváltozott jogszabályok követése
• Szakképzési hozzájárulásra kötelezettek
• A szakképzési hozzájárulás alapja, mértéke
• Felhasználásának szabályai
• Saját dolgozó képzésének költségei, annak elszámolása, dokumentálása, kifizetése
• A fejlesztési támogatásként átadott szakképzési hozzájárulások elszámolása, dokumentálása, utalása
• Jogszabályváltozások 2009-ben
• 2009. év második félévében hogyan használható fel a szakképzési hozzájárulás /szigorodó feltételek/
• Szakképzési hozzájárulás teljesítésénél figyelembe vehető kiadások, költségek 2009. július 1-jétől
Időpont: 2009. október 5. (hétfő) 10.00-13.00 óra
Helyszín: HKIK székház (Eger, Faiskola út 15.)
A részvételi díj 12.500.- Ft., a kamarai tagoknak TÉRÍTÉSMENTES!
Kérjük szíveskedjen visszajelezni részvételi szándékát az alábbi jelentkezési lap segítségével legkésőbb 2009. október 1-ig a következő elérhetőségek egyikére: oktatas@hkik.hu fax: 36/323-615
Kapcsolódó állomány: Jelentkezési lap
Pénzügyi támogatás: szakmunkásoknak, tanáraiknak, szakmai szervezeteknek
Regionális Pályázati Információs Napok nemzetközi iskolai együttműködésekről
A regionális pályázati információs napok keretében a résztvevők tájékoztatást kapnak a nemzetközi iskolai együttműködési lehetőségekről, az alábbi fő kérdésekben:
• Hogyan bővítheti intézménye nemzetközi kapcsolatait?
• hogyan fejlesztheti szakmai tudását, megosztaná tapasztalatait külföldi kollégáival?
• hogyan vehetnek részt tanítványai egy nemzetközi együttműködésben?
A Tempus Közalapítvány idén is országjáró információs napokat szervez az LLP program Comenius és Leonardo alprogramjának népszerűsítésére, az érdeklődő intézmények széles körű tájékoztatására.
Várnak minden érdeklődőt, aki szeretne többet tudni arról, hogy milyen szakképzési és közoktatási pályázati lehetőségek lesznek 2010-ben, vagy egyszerűen csak érdeklődik az uniós pénzek ilyen irányú felhasználása iránt.
A rendezvény időpontjai és helyszínei:
2009. október 6. (kedd) Szeged
2009. október 6. (kedd) Miskolc
2009. október 8. (csütörtök) Debrecen
2009. október 8. (csütörtök) Győr
2009. október 15. (csütörtök) Nagykanizsa
2009. október 15. (csütörtök) Szolnok
2009. október 20. (kedd) Szekszárd
2009. november 5. (csütörtök) Budapest
További információ: Makóné Süli Gabriella, 36/429-612/111, gabriella.mako@hkik.hu
ÚMFT Programiroda
TÁMOP-2.2.1-08/1-2008-0002
„A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése"
Országos Tájékoztató Konferencia
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet TÁMOP 2.2.1 "A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése" című kiemelt projektjén belül elindult
"Az idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése" program
a szakképzésben oktató szakmai tanárok és szakoktatók nyelvismeretének fejlesztésére.
A program célja:
a szakképzésben oktató szakmai tanárok és szakokotatók szakmai idegen nyelvi (angol, német) ismeretének fejlesztése, illetve ennek kapcsán tananyagsegédletek és oktatási módszerek fejlesztése. TÁMOP 2.2.1-08/1-2008-0002 "a képzés minőségének és tartalmának fejlesztése"
A konferencia témája:
TÁMOP 2.2.1-08/1-2008-0002 "A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése" program és az alprojekt részletes ismertetésén keresztül a szakmai idegen nyelvi kompetenciák fejlesztési módszereinek és a képzésbe történő bekapcsolódás lehetőségeinek bemutatása.
A konferencián a részvétel ingyenes. A rendezvényre az intézményvezetőket, az intézmény fenntartójának képviselőjét, illetve azokat a szakmákat oktató tanárokat, szakoktatókat várjuk, akik potenciális résztvevői lehetnek a nyelvi programnak.
A konferencián kerülnek kiosztásra a jelentkezési lapok a programban történő részvételhez.
A konferencia
időpontja: 2009. május 26.
helyszíne: Pataky Művelődési Központ
1105 Budapest, X. ker. Sznet László tér 7-14.
A jelentkezéseket kérjük május 20-ig visszaküldeni a suliszerviz@suliszerviz.com e-mail címre, vagy az 52/534-490 faxra.
A konferencia részletes programja és a regisztrációs lap az alábbiakban letölthető:
MEGHÍVÓ
A Tempus Közalapítvány
Hálózatépítéssel a partnerségekért az egész életen át tartó tanulás jegyében
című hálózatépítő tréningjére,
a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézményébe.
(Eger, Szarvas tér 1)
Időpont: 2009. április 28.
Regisztráció 9:00-től
Kezdés 9:30-kor, az esemény előreláthatólag 17:00-ig tart. Kérjük, hogy a kezdés idejére pontosan jelenjen meg a tréning hatékonyságának elérése érdekében.
A Tempus Közalapítvány 2008-ban egy nagyszabású projektet valósított meg Partnerségépítés az egész életen át tartó tanulás koncepciójának közös kialakítása érdekében címmel, melynek keretében műhelymegbeszéléseket és kötetlen jellegű kávéházi beszélgetéseket rendeztünk az ország 3 régiójában (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) az egész életen át tartó tanulás fogalmának jobb megértése, elterjesztése és a hálózatépítés jegyében.
Az eddigi eredményekre és a sikerekre való tekintettel a kezdeményezést 2009-ben is folytatjuk, amelynek nyitó eseménye a meghívó tárgyát képező hálózatépítő tréning. A képzést olyan szakembereknek szánjuk, akik szakterületükkel és tevékenységeikkel kapcsolódnak az egész életen át tartó tanulás folyamatához és a régióban meglévő partnerségeiket tovább szándékoznak fejleszteni, illetve új együttműködéseket, hálózatokat kívánnak létrehozni.
A képzést a Partners Hungary Alapítvány trénerei tartják.
A projekt eddigi eredményeiről bővebben itt: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=827
Az egész életen át tartó tanulás magyarországi stratégiájáról pedig itt olvashat: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oek2005-melleklet3
Regisztráció a következő linken a jelentkezés sorrendjében történik: http://tempus.tpf.hu/lll_igenyfelmeres/index.php
A regisztrációval egybekötve egy rövid kérdőív keretében szeretnénk felmérni a képzéssel kapcsolatos előzetes igényeit, elvárásait, javaslatait, melynek kitöltésével nagyban segíti munkánkat.
Jelentkezési határidő: 2009. április 24. (péntek).
A rendezvényen való részvétel ingyenes.
A rendezvény szervezője a Tempus Közalapítvány és a Debreceni Művelődési Központ. A képzést az Európai Bizottság és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatja.
Esetleges kérdéseivel, kérjük, forduljon Ibolya Emese projektkoordinátorhoz a 06-1-237-1300 telefonszámon, vagy az emese.ibolya@tpf.hu e-mail címen.
Szakértői tanulmányutak - tájékoztató nap
A Szakértői tanulmányutak pályázat a közoktatási, illetve szakképzési szakértők (akik általában az oktatás és képzés területén vezetéssel, értékeléssel, továbbképzéssel, tanácsadással foglalkoznak) számára kínál 3-5 napos külföldi tanulmányutakat. Az elnyerhető támogatás összege országonként változó, várhatóan 850 és 1850 euró között mozog majd. A pályázat benyújtásának egyik feltétele a tanulmányút munkanyelvének tárgyalási szintű ismerete.
A tíz-tizenöt fős nemzetközi összetételű csoportokban egyedülálló lehetőség kínálkozik arra, hogy a különböző országokból érkező szakértők közösen gondolkodjanak az európai és a nemzeti oktatás és képzés legfontosabb kérdéseinek jelenéről és jövőjéről.
A 2009-2010-es pályázati évben a beadási határidő 2009. április 9., melyre azok a szakértők küldhetik el pályázatukat, akik a 2009. szeptember 1. és 2010. június 30. között megrendezendő tanulmányutakon szeretnének részt venni. A megpályázható tanulmányutakat témák szerinti csoportosításban megtalálhatja a szakértői tanulmányutak kurzuskatalógusban, mely a felhívás és az on-line pályázati űrlapok mellett már elérhető a Tempus Közalapítvány honlapján.
http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=689
A tájékoztató napon a pályázati feltételek ismertetésén túl a szakértői tanulmányutakkal kapcsolatos minden más tartalmi és pénzügyi kérdésére is választ kaphat.
Ideje: 2009. március 12. 10.00-12.30
Helye: Tempus Közalapítvány, Budapest IX. Lónyay u. 31.,
Brüsszel konferenciaterem
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni lehet on-line formában a Tempus Közalapítvány honlapján a rendezvények menüpont alatt. http://www.tpf.hu/pages/event/index.php?page_id=409
Jelentkezési határidő a tájékoztató napra: 2009. március 10.
KÉZMŰVES KUPA 2009
Versenyfelhívás
Nemzetközi Fodrász - Kozmetikus és Műköröm-díszítő Bajnokság
Kisgergelyné Tolcsvai Mária és Lapis Imre emlékverseny
Ideje: 2009. március 22.
Helyszín: Miskolc Városi Szabadidőközpont Sportcsarnok (3530 Miskolc, Görgey A. u. 19.)
Érdeklődés és előjelentkezés:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefon: (46) 501-875, 501-098
Telefax: (46) 501-099
E-mail: pinter.zoltan@bokik.hu
E.mail: havasi.andrea@bokik.hu
Kapcsolódó állományok: Meghívó, Nevezési lap
A PROTOKOLL ÉS OKTATÁSA Országos szakmai tanácskozás
A Miskolci Akadémiai Bizottság kommunikációtudományi munkabizottsága, a Protokolltanárok Kollégiuma Közhasznú Egyesülete, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Eszterházy Károly Főiskola Kommunikáció Tanszékének konferenciája.
Ideje: 2009. február 28. 9.00
Helye: Eger, Eszterházy Károly Főiskola B épülete (Eger, Egészségház u. fsz. nagy előadó)
A délelőtti program a HKIK érdeklődő tagjai számára is nyitott neves szakértők előadásával:
09.00-12.30 Plenáris ülés: A protokoll oktatásának módszerei - Elnök: H. Varga Gyula (EKF)
09.00 Zám Éva (EKF) dékán megnyitója
09.10-09.40 Görög Ibolya (EKF): Európaiság - hitelesség - protokoll
09.40-10.00 Andok Mónika (EKF): Médiaprotokoll. A protokoll reprezentációja a médiában.
10.00-10.20 Balázs László (PTE, EKF): Az informális és formális struktúra protokolláris szabályai
10.40-11.00 Ódor Ervinné (PTOE): A protokolloktatás módszertana
11.00-11.20 Bodnár László (BGF): A protokolloktatás módszertana a BGF-en
11.20-11.40 Gyetvainé Vitkóczi Marianna: Protokolloktatás blended learning módszerrel vállalkozók részére
11.40-12.10 Vita
Kapcsolódó állomány: Meghívó
Gyakorlati tudnivalók a szakképzési hozzájárulás elszámolásáról
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában 2009. február 9-én került sor a szakképzési hozzájárulás elszámolásának aktualitásairól szóló (térítésmentes) előadásra, a régió gyakorlati képzéssel foglalkozó vállalkozásai számára. A HKIK fontosnak tartja, hogy ezen vállalkozások megfelelő és aktuális információkkal rendelkezzenek szakképzési költségeik elszámolhatóságáról, illetve visszaigényléséről, melynek határideje 2009. február 15.
A regionális rendezvényen az elszámolással kapcsolatos gyakorlati kérdésekre, észrevételekre kaphattak választ a résztvevők az előadótól: Pósa Józsefné (NSZFI Szakképzési Hozzájárulási Osztály osztályvezetőjétől.)
Az elhangzott prezentáció letölthető: Szakképzési hozzájárulás_2009
Internet a tudás szolgálatában, avagy
„ A jó pap is holtig tanul" - de nem mindegy hogyan !
Konferencia sorozat az e-learning népszerűsítéséért
2008.05.05-06.15.
3 részből álló bemutató rendezvénysorozatot indítottunk a hazánkban még kevésbé ismert, de a kor szellemiségéhez és technikájához illeszkedő képzési „kultúra", az e-learning képzési forma alaposabb megismertetése, népszerűsítése érdekében, mellyel szeretnénk hozzájárulni a hosszú távú cél: a munkaerőpiaci igényekre épülő élethosszig tartó tanulás megvalósulásához.
A rendezvénysorozat állomásai:
2008.05.05.-Konferencia az e-learning képző/fejlesztő és a felnőttképző intézmények, szervezetek részvételével
2008.05.15.-Bemutató kiállítással egybekötött konferencia a munkaadók: cégek, vállalkozások számára
2008.06.14-15.-Bemutató kiállítással egybekötött fórum a felnőtt lakosság, a munkavállalók számára
Bemutatkozó cégek:
Miskolci Egyetem Távoktatási Központ, Eszterházy Károly Főiskola Eger, Károly Róbert Főiskola Felnőttképzési Központ Gyöngyös, J.L. Seagull Szakképző Iskola, Consedu Bt., EuroContact Business School, Számalk Zrt., MTA SZTAKI, Coedu Távoktatási Kft., Apertus Kht., Educomm Kft., Config 2006 Bt, Mikrovolt Kft, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Kft., e-Learning Hungary Kft., Eduweb Multimédia Zrt., Synergon Informatikai Nyrt., IQ Consulting Kft, KVG Konvergencia Kft, Topsec Kft, SAP Hungary Kft, Neting Kft, IBCnet Magyarország Kft., IBM Magyarország Kft, Microsoft
A rendezvények helyszíne: HKIK Konferencia Terem - Eger, Faiskola u. 15.
A 2008.05.05-i és a 2008.05.15-i konferencia képeit és prezentációt itt megtekintheti!
Internet a tudás szolgálatában, avagy
„ A jó pap is holtig tanul" - de nem mindegy hogyan !
Konferencia az e-learning képző/fejlesztő és a felnőttképző intézmények, szervezetek számára
2008.05.05.
PROGRAM
1. rész: Tudunk egymásról?
A meghívott meghatározó hazai e-learning képző és fejlesztő intézmények, szervezetek bemutatkozása és kerekasztal beszélgetése
| 10.00 - 10.30 | Regisztráció |
| 10.30 - 10.35 |
A konferencia megnyitása |
| 10.35 - 10.50 | Vitaindító előadás: Tudunk egymásról - Tudnak rólunk? - helyzetkép a magyarországi e-learning tanítás/tanulásról Kocsisné Dr. Baán Mária - Miskolci Egyetem Távoktatási Központ igazgatója, a Magyar Virtuális Egyetemi Hálózat titkára |
| 10.50 - 11.00 | KOP-ogj be, nézz szét - válassz képzést! - a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara e-learning népszerűsítő lépései és lehetőségei File Sándor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási irodavezetője |
| 11.00 - 12.30 | A fölkért e-learning képző és fejlesztő intézmények, szervezetek 5 perces bemutatkozása és a résztvevők kerekasztal beszélgetése |
| 12.30 - 13.00 |
Együtt könnyebb?! - javaslat a hazai e-learning terjesztését elősegítő együttműködésre - a délelőtti program zárása |
| 13.00 - 13.30 | Ebédszünet ( Büfé ebéd a HKIK aulájában) |
( Miskolci Egyetem Távoktatási Központ, Eszterházy Károly Főiskola Eger, Károly Róbert Főiskola Felnőttképzési Központ Gyöngyös, EuroContact Business School, Számalk Zrt, MTA SZTAKI, Coedu Távoktatási Kft., Apertus Kht., Educomm Kft, Config 2006 Bt, Mikrovolt Kft, Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Kft, e-Learning Kft)
2. rész: a magyarországi e-learning tanítás/tanulás lehetőségei
A meghatározó hazai e-learning képző és fejlesztő intézmények, szervezetek bemutatkozása a képzési piac hagyományos intézményei, szervezetei felé
| 13.00-13.30 | Regisztráció a konferencia 2. részére érkezők számára |
| 13.30-13.35 | A konferencia 2 részének megnyitása Fülöp Gábor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára |
| 13.35-13.50 | Vitaindító előadás: e-learning mindenkinek Kocsisné Dr. Baán Mária - Miskolci Egyetem Távoktatási Központ igazgatója, a Magyar Virtuális Egyetemi Hálózat titkára |
| 13.50-14.05 | HEFOP 3.5.2 Digitális Szakképzés Nagy Zoltán -Apertus Közalapítvány NFT Iroda vezető |
| 14.05-14.15 | E-xcellence (minőségbiztosítás az elearning-ben) Dőri Tibor - EuroContact Business School igazgatója |
| 14.15-14.30 | E-módszertan Illés Tamás Coedu Kft. ügyvezető igazgató |
| 14.30-14.40 | Felnőttképzési helyzetelemzés (Coedu tananyag) Körmendy Éva J.L.Seagull Szakképző Iskola igazgatója, Salgótarján |
| 14.40-14.55 | Kávészünet |
| 14.55-16.00 |
Ki mit kínál ma az e-learning piacán? - a fölkért e-learning képző és fejlesztő intézmények, szervezetek bemutatkozása: |
|
14.55-15.10 |
Eszterházy Károly Főiskola, Eger |
|
15.10-15.25 |
Educomm Kft., Gödöllő |
|
15.25-15.40 |
Config 2006 Bt., Paks |
|
15.40-15.55 |
Mikrovolt Kft., Bp. |
|
15.55-16.10 |
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, Bp. |
|
16.10-16.25 |
Coedu Kft., Bp. |
| 16.25-16.35 | KOP-ogj be, nézz szét - válassz képzést! - a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara e-learninget és felnőttképzést segítő és népszerűsítő lépései és lehetőségei File Sándor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási irodavezetője |
| 16.35-16.40 | Az együttműködés fontossága - zárszó Fülöp Gábor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára |
Internet a tudás szolgálatában, avagy
„ A jó pap is holtig tanul" - de nem mindegy hogyan !
Konferenciasorozat az e-learning népszerűsítéséért
2008.05.15. Tudunk egymásról?
A hazai meghatározó e-learning képző/fejlesztő intézmények, szervezetek kínálatát bemutató kiállítás és konferencia a munkaadók számára
PROGRAM
| 10.00-10.30 | Kiállítás megtekintése, közben regisztráció |
| 10.30-10.35 |
A konferencia megnyitása Fülöp Gábor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára |
| 10.35-11.00 |
Mi az e-learning, és miért jó? - helyzetkép a magyarországi e-learning tanítás/tanulásról - egy „kóstoló" bemutatása Kocsisné Dr. Baán Mária - Miskolci Egyetem Távoktatási Központ igazgatója, A Magyar Virtuális Egyetemi Hálózat titkára |
| 11.00-11.10 |
Mi kell az e-learninghez? - gyakorlati tudnivalók e-learning rendszer kialakításához cégünknél Nemes György - e-Learning Hungary Kft. ügyvezető |
| 11.10-11.20 |
A digitális szakképzés jelene és jövője Nagy Zoltán - Apertus Közalapítvány, NFT Iroda Vezető |
| 11.20-11.35 |
E-módszertan és a COEDU keretrendszer lehetőségei Illés Tamás - Coedu Kft. ügyvezető igazgató |
| 11.35-11.50 |
SZÜNET
|
| 11.50-12.00 |
KOP-ogj be, nézz szét - válassz képzést! a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara e-learninget és felnőttképzést segítő és népszerűsítő lépései és lehetőségei File Sándor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Irodavezető |
| 12.00-14.00 |
Ki mit kínál ma az e-learning piacán? A fölkért e-learning képző és fejlesztő intézmények, szervezetek bemutatói
|
| 12.00-12.15 |
Tananyagfejlesztés és oktatás a nexius e-learning rendszerrel Antal Tamás - KVG Konvergencia Kft. ügyvezető, Hasznos Marcin - KVG Konvergencia Kft. - senior tartalomfejlesztő |
| 12.15-12.30 |
Az ILIASZ keretrendszer működése egy balesetvédelmi tananyag bemutatásán keresztül Erdélyi Gábor - Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Virtuális Iskola - informatikai koordinátor |
| 12.30-12.45 |
A nyelvtanulás lehetőségei e-learninggel Nagy Dénes - Educomm Kft. programigazgató |
| 12.45-13.00 |
Munkavédelem, munkabiztonság az építőiparban c. e-learning tananyag bemutatása Körmendy Éva - J.L. Seagull Szakképző Iskola igazgató |
|
13.00-13.15 |
A MOODLE, mint közösségi tanulási rendszer bemutatása a működő rendszeren keresztül Papp Gyula - Kölcsey F. Református Tanítóképző Főiskola, Consedu Bt. ügyvezető |
| 13.15-13.30 |
Lehet-e az e-learning az élethosszig tartó tanulás eszköze?- zárszó Fülöp Gábor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára |
A konferencia ideje alatt: 10.00-14.00 között kipróbálhatók, megtekinthető a bemutatkozó e-learning szervezetek, intézmények képzési kínálata, kiállítása, bemutatója a kamara tanácstermében és oktatótermében.
Kiállítók:
APERTUS Közalapítvány, Educomm Kft., e-Learning Hungary Kft., HALCOMP Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft., KVG Konvergencia Kft., Miskolci Egyetem Távoktatási Központ,
Oxford Nyelviskola, Supra Vita Nyelviskola
Előzetesen a rendezvénysorozat következő állomásáról:
2008.06.14-15. - Bemutató kiállítással egybekötött fórum a lakosság, munkavállalók számára
Internet a tudás szolgálatában, avagy
„ A jó pap is holtig tanul" - de nem mindegy hogyan !
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Apertus Közalapítvány közös
rendezvénye az e-learning népszerűsítéséért
2008. JÚNIUS 14-15.
Károly Róbert Főiskola
GYÖNGYÖS
PROGRAM
2008. június 14. (szombat)
|
10.00-11.00 |
Regisztráció |
|
11.00-13.00
|
Megnyitó
A HEFOP 3.5.2 programról |
|
13.00-14.30 |
Ebédszünet |
|
14.30-15.30 |
Digitális Középiskola programok a gyakorlatban
Digitális Középiskola intézményfenntartói oldalról |
|
15.30-15.40 |
Szünet |
|
15.40-17.00 |
Digitális Középiskola intézményvezetői oldalról
Digitális Középiskola koordinátori oldalról és a kereskedelmi ügyintéző képzés tapasztalatainak összefoglalása
Digitális Középiskola tanári szemszögből és az élelmiszer- és vegyi áru-eladó képzés tapasztalatainak összefoglalása
Digitális Középiskola mentori szemszögből |
|
15.40-17.00 |
Kamarai szekció: mi az e-learning, és miért jó? Bemutatók az e-learning képző/fejlesztő intézmények, szervezetek kínálatából
Mi kell az e-learninghez? - gyakorlati tudnivalók e-learning rendszer kialakításához, e-módszertan és a COEDU keretrendszer és tananyagok jellemzői - Kocsisné Dr. Baán Mária - Miskolci Egyetem Távoktatási Központ igazgatója, a Magyar Virtuális Egyetemi Hálózat titkára
A nyelvtanulás lehetőségei e-learninggel - Nagy Dénes - Educomm Kft. programigazgató
Munkavédelem, munkabiztonság az építőiparban c. e-learning tananyag bemutatása - Körmendy Éva - J.L. Seagull Szakképző Iskola igazgató
KOP-ogj be, nézz szét - válassz képzést! - a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara e-learning népszerűsítő lépései és lehetőségei - File Sándor - Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Irodavezetője
|
|
17.00-17.15 |
Kávészünet
|
|
17.15-18.15 |
Szakmai képzések tapasztalatainak összefoglalása, elemzés készítés
|
2008.június 15. (vasárnap)
| 10.00-12.00 | Együttműködő partnerek előadásai:
Új Magyarország Fejlesztési Terv Horváth Ádám Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Classmate PC-k használata az oktatásban Barát Tamás Millenáris Nonprofit Kft., Jövőháza Kht. |
| 12.00-12.20 | Kávészünet |
| 12.00-14.00 | Kötetlen beszélgetések |
Jelentkezés és regisztráció:
www.apertus.hu/kamara és Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Iroda 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefon: (36) 416-660/117, 116 Mob: 30/74-95-381, 20/66-92-426 Telefax: (36) 323-615
E-mail: marianna.gyetvai@hkik.hu, sandor.file@hkik.hu
A konferenciákon készült képek és elhangzott prezentációk itt megtekintehetőek!
A rendezvényeket és a honlap fejlesztést az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány „Szakképzési és felnőttképzési programok kommunikációjának támogatása SZFK/2007-7242" program támogatja.
